Pofon az egódnak

Kiegészítés (2015.08.30):

Ahogy arra számítottam, a lenti írásért kaptam hideget-meleget, mind itt, mind pedig a Facebook oldalamon. 🙂 Szinte minden megnyilvánulás, és reakció a posztban leírtakat demonstrálja, s mint minden demonstráció, magát a leírást meghaladva képes egyenesen a lényegre rávilágítani. Ebből a megvilágításból számomra egyértelműen látszik, hogy sokan a posztot végig sem olvasva, így lényegi mondanivalóját át sem látva vonnak le következtetéseket az írással való egyéni céljaimra vagy személyes orientációimra vonatkozólag. Az egók ilyetén megnyilvánulásai (önmaguk heves védelmezése, és a másik támadása), engem csak még nagyobb “pofonokra” ösztönöznek. 🙂 Úgyhogy eszemben sincs elnézést kérni tőlük a “pofonért”, ami nyilvánvalóan “betalált” náluk, épp ellenkezőleg, addig fogom “színpadra hívni” (provokálni) az egójukat, amíg tudatosan felismerik, hogy mit is művelnek, és képessé válnak megelőzni az “élet pofonait”!

Ha követsz már egy ideje, akkor tudod, hogy szeretem lepofozni az egókat. 🙂 Nem zavar, ha megsértődsz, csak az érdekel, hogy tisztán lásd önmagad – akkor is, ha közben megutálsz engem, a személyt. 

Engedj meg egy újabb – ezúttal – erősebb pofont… 🙂

Az egész világ egy egó-simogató hely. Ahhoz vagyunk szokva, hogy a tévé, rádió, a magazinok-és napilapok, a filmek, a zenék, a különféle szolgáltatások, a barátaink, és minden az egónkat erősíti.

Mire épít a reklám szakma?! “…mert ÖN megérdemli!” Miből él a pszichológus?! A megtört egódat (személyiségedet) ragasztgatja újra össze, mint egy törött vázát… vagy inkább antik vázát, mert hogy annyira értékesnek és pótolhatatlannak tartjuk a saját egónkat, mintha az lenne a világon a legtöbbet érő drágakő.

Dicsérd, magasztald, ÉLTESD az egót, és isteníteni fognak; csak egyszer merd azt mondani, hogy nem létezik… hogy a személyiség álmát álmodjuk csupán; hogy a cselekvő, az érző, és a gondolkodó egó csak a képzeletekben él… csak egyszer mondd, és ellenséggé válsz azok szemében, akiket fogva tartanak félelmeik, és szenvedéseik, azaz az egójuk.

Mert melyik “normális” ember merne olyat állítani, hogy nem létezik szenvedés, amikor körülnézünk a világunkban, és mást sem látunk, mint nyomort, éhezést, szegénységet, betegséget, és háborút?! És ezzel pontot teszünk az ellenérvek és a további felismerések gátjaként. Pedig én nem ezt mondom, és senki sem mondja ezt.

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy: mi okozza a háborúk kirobbanását? Mi okozza a szegénység terjedését a Földön? Mi okozza az éhezést, nyomort, sőt még a betegségeket is? Tudod, kik irányítják a világot, kiknek kezében fut össze minden, kiknél van az egész Föld feletti hatalom, kik írják a világpolitika, a világgazdaság, a világbank működésének forgatókönyvét??!! És azt tudod, hogy az egészet egy pillanat alatt fel lehetne számolni?! Mindössze azt kéne meglátnunk, hogy az, aki/ami mindezeket előidézi, kiváltja, és fenntartja, egy képzelődés, amelyben kollektíven hiszünk, s ezért az a markában tarthat minket. Hiszünk az egóban, mert mindenki hisz benne, erre tanítanak a szüleink és a társadalom is. Ez köszön vissza az újságokból, a tévéből, a tanáraink szájából… 

De kik hozzák valójában a tradicionális oktatási törvényeket? Tudod? Kiknek a kezében vannak a legnagyobb tévé csatornák, és kik manipulálják a világhíreket? Tudod? Kik “írják” valójában a világsajtót? Tudod? Nem? Én sem tudom. Mert őket senki sem ismeri, és nem véletlenül! De az bizonyos, hogy nem a szeretet motiválja őket, mert ha így lenne, akkor nem lennének háborúk, amelyeket ők robbantanak ki és vezényelnek le mindig csak a háttérben maradva! Nem lennének éhezők, mert pénz az jóval több van, mint amennyi az egész világ élelmezésére elegendő volna több száz vagy ezer évre! Nem lennének betegségek, mert akkor már engedték volna pl. a rák vagy az AIDS ellenszerét szabadalmaztatni! Sőt, pénz sem lenne, szabad cserekereskedelemben élnénk! De mit nyernének ők ezzel?!

Ha az emberek nem éheznének, akkor ők nem játszhatnák el a nagy megmentő szerepét. Ha nem lennének éhezők, betegségek, háborúk, és gazdasági problémák, akkor túlnépesednénk, a gyógyszeripar, a hadipar, a gazdasági ágazatok, és a tőzsde fogalmai gyorsan kitörlődnének a világtörténelemből. Ezek pedig a hatalom-és irányítás eszközei! Saját egós érdekük, hogy az emberek hatványozottan függjenek a minél összetettebb, és átláthatatlanabb rendszertől, és annak irányítása alatt éljenek. Saját egós érdekük, hogy mesterséges kómában tartsanak minket, mert ha felnyílna a szemünk a valóságra, akkor leáldozna csillaguk és elveszítenék a világ fölötti hatalmukat.

IGEN, EZ MIND AZ EGÓ! 

…Mi pedig mégis követjük a normákat, mert a sorból kilógni veszélyes. Tartozni akarunk valahová, a szüleinkhez, a tanárainkhoz, a barátainkhoz, a kollégáinkhoz, és a társadalomhoz. Mert mit gondolnának rólunk, ha egy nap mi is kijelentenénk, hogy az egó egy baromság? Még ha tudjuk is, hogy az egó csak egy projekció – mert megéltük – akkor sem beszélünk róla, mert nem merjük megkockáztatni a kiközösítést vagy a diliházat. Pedig ez az első lépés valódi önmagunk felvállalásának útján.

Ez az egyik oka annak, hogy a hozzám fordulóknál először is bátorságuk mértékéről puhatolózom. Azt szeretném látni, hogy mit hajlandók vállalni illetve feladni önmegvalósításuk érdekében. Mert itt dől el az egész! Amíg ez nem tisztázott benned, érdemben nem tudsz tovább lépni. Ez egy olyan hozzáállást igényel a keresőtől, ami csak kevesekben van meg elsőre. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne út közben “megszerezni”!

De aki az egó (kollektív és egyéni) természetén még csak elmorfondírozni sem hajlandó (nyitottság hiánya), az egy végtelen labirintusban fog bolyongani mindaddig, amíg fel-és el(!) nem ismeri a szülők és a társadalom által belé programozott hitrendszere alapvető ferdüléseit. És ehhez nem kell ám Buddhistának lenni. Ez nem egy elvont, csak a beavatottak számára elérhető tudás! Nem, ez benned is ott van! Már most! Nem kell hozzá semmi, hogy felfedezd magadban, csak egy kis nyitottság és csönd.

Isten, az Önvaló, vagy a Tudatosság – nevezd hited szerint – nem fog nagy lótás-futásodban vállon ragadni és a füledbe kiabálni, hogy: “hééé…itt vagyok, figyelj má’ ide!” Nem, az szépen megvárja, amíg önként fordítod felé a figyelmedet. És emlékezz, számára nem létezik az idő fogalma! Ha ez neked egy életen át tartó folyamat lesz… ha neked ennyi idő kell ahhoz – ami valójában egy pillanat műve is lehetne – hogy elcsendesedj, ő megvárja, nem fog sürgetni.

Én is néztem már komplett őrültnek sok embert, akik olyan állításokkal jöttek, ami meghaladta elmém felfogó képességét. De nyitott maradtam, “haladtam tovább”, és egy nap elérkeztem arra a pontra, ahol ők álltak akkor, amikor azt állították, hogy az egó csak egy délibáb. És amikor ez tapasztalattá vált számomra, akkor fogtam fel szavaik súlyát. Megértettem, hogy bármilyen nehéz is ezt elmével megragadni, nem számít,  mert EZ AZ, amit mindig is kerestem: a Végső Valóság felé mutató felismerés! És – gondoltam  – fontosabb számomra, hogy AZZÁ váljak, mint az, hogy megpróbáljam megérteni. Csak nem sokkal ezután jöttem rá, hogy e kettő – AZZÁ válni és megérteni – ugyanaz. És akkor önkéntelenül felnevettem, és csak annyit tudtam mondani a barátomnak: “Most már tudom, miről hadováltál éveken keresztül!” 🙂 Pedig ezek még csak apró bepillantások voltak…

…és ez a küszöb; ha ezen hajlandó vagy átlépni, az azt jelenti, hogy kész vagy elengedni bármit és mindent, amit eddig tanultál, gondoltál vagy hittél; azt jelenti, hogy kész vagy feladni az egóban való hitedet, s így feláldozni a vele való azonosulást. És ezt csak alázattal lehet! Az alázat viszont nem tanulható. Az a felismeréseid következménye! És ha nem vagy képes a teljes lemondásra és önmegadásra, akkor még nincs meg benned ez az alázat. És ezzel most nem az egódat akarom sértegetni, ez csak egy tény. …És ez alatt nem a vallásos alázatot értem. Mert azzal itt nem sokra mész; mert a vallásoknak teljesen más az isten-képük…

Szóval… nyitottság! Hallhatsz, olvashatsz olyan vad dolgokat, amitől egyenesen kifutnál a világból. Lehet nem csak magas, de felháborító is. Dühöngj, lázongj, de ha kitomboltad magad, úgyis visszatérsz, mert az Igazság már csak ilyen; szinte észre sem veszed, és máris újra nyakig benne vagy az ilyen témákban. 🙂

Mindegy milyen “őrültséggel” találod szembe magad, a lényeg, hogy maradj nyitott. Nem fogsz tudni mindent elfogadni és megemészteni, de nem baj, mert nem is kell, csak menj tovább. Találd meg a számodra érdekes témákat, és merülj el bennük. Mert rengeteg irány van, de mind ugyanoda vezet. És menet közben minden alakul. Lesznek felismeréseid, bepillantásaid, úgynevezett “megvilágosodott” pillanataid, spontán megértéseid, stb. De ne ragadj le ezeknél sem. Ez még nem az út vége, csak szükséges állomások.

És ha már idáig elolvastad, akkor Neked elmondom: amikor eljutsz a küszöbig, ahol mindent le kell tenned, addigra már a sokkoló felismerések felkészítettek mindenre, ami ezután vár rád. Efelől ne legyen kétséged! Ha nem így lenne, akkor nem lehetnél ott, ahol vagy! Szóval, bátorság!! 🙂

Ha tisztán akarod látni, hogy mi is ez a rettegett egó, akkor ez hasznodra lesz:

Eckhart Tolle – Az egó magva

Hangoskönyv:

És egy kis részlet belőle írásban:

“A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme.

Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság. A gondolkodásodat, elméd tartalmát persze kondicionálja a múlt: a nevelésed, a kultúrád, a családi háttered stb. Valamennyi elmetevékenységed központi magvát néhány olyan ismétlődő és szívós gondolat, érzelem és reaktív minta alkotja, amivel te a legnagyobb mértékben azonosulsz. Ez az entitás maga az ego.

Legtöbbször, amikor azt mondod: „én”, valójában az ego beszél s nem te. Az ego összetevői: gondolat és érzelem; emlékek, amelyekkel „én és a történetem”-ként azonosultál; rögzült szerepek, amelyeket úgy játszol el, hogy nem is tudsz róla; és olyan kollektív azonosulások, mint nemzetiség, vallás, emberfajta, társadalmi osztály vagy politikai hovatartozás. Az ego személyes azonosulásokat is tartalmaz, és nem csupán ilyen-olyan tulajdonnal kapcsolatban, hanem véleményekkel, külső megjelenéssel, régóta benned élő sérelmekkel, illetve – sikerként vagy kudarcként elkönyvelt – „jobb, mint…” és „nem olyan jó, mint…” jellegű, magaddal kapcsolatos fogalmakkal való azonosulásokat is.

Az ego tartalma emberenként változó, ám minden egóban ugyanaz a szerkezet működik. Másként megfogalmazva: az egók csupán a felszínen különböznek egymástól. A mélyükben mind egyformák. Milyen vonatkozásban egyformák? Éltetőjük: az azonosulás és az elkülönülés. Ha az elme által gondolatból és érzelemből alkotott énen – vagyis az egón – keresztül élsz, akkor identitásod alapja ingatag, hiszen a gondolat és az érzelem is eleve elröppenő, múlékony valami. Ezért minden ego – önmagát védeni és nagyobbá tenni próbálva – folyamatosan küzd az életben maradásáért. Az éngondolat fenntartásához szüksége van „a másik” ellentétes gondolatára. A fogalmi jellegű „én” nem maradhat életben a fogalmi jellegű „másik” nélkül. A másik ember akkor a „legmásikabb”, ha ellenségemnek látom őt. E tudattalan egós minta skálájának egyik végén a mindenkiben hibát keresés és a másokra történő panaszkodás egós jellegű, kényszeres szokása áll. Jézus erre utalt, amikor azt mondta: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre?” A skála másik végén a személyek közti testi erőszak és az országok közti háborúskodás áll. A Bibliában Jézus kérdése megválaszolatlanul marad, de a válasz természetesen ez: mert amikor kritizálok vagy elmarasztalok egy másik embert, attól nagyobbnak, többnek érzem magam…”  

>> FOLYTATÁSHOZ KLIKK IDE << 

 Egyéb ajánlott: Frank M. Wanderer – Az ego tündöklése és bukása (részlet)